2011. július 30., szombat

!!!!!!!!! Nagyon fontos "Közérdekű közlemény" !!!!!!!!!!!!!!!!!!!



Kérlek segítsétek szavazatotokkal a Vadmadárkórház pályázatát!

http://megujulas.startlap.hu/?p=12132

FIGYELEM! 

Kérjük, hogy szavazz mindhárom kategóriában, hogy szavazatod érvényesíthető legyen. Ha szavaztál egy kategóriában, a rendszer átirányít a következő kategóriára. 

A rendszer a harmadik szavazat leadását követően kéri majd az email címedet.

kapcsolódó cikkem róluk itt: az MME oldalán


egy régebbi írásom ugyancsak őróluk:


Madárkórház Székesfehérváron

2010. december 16-án,  Budai úti Központi Könyvtárban Dr. Berkényi Tamás állatorvossal Sohonyai Edit írónő beszélgetett a munkájáról, életútjáról és a madarakról

Fehérvárban azt szeretem, hogy akármilyen kicsi, mégis, itt minden van, ami nekem fontos. Van rajzszakkör, van könyvtár, van sok-sok-sok kedves ismerős, mindenki ismer mindenkit... és mostmár lesz/van vadmadárkórház is. Azt hiszem az én boldogságomhoz ennél már nemigen kell több.
Szokás szerint határesetesen, épp a kezdésre estem be a Budai úti könyvtárba, rémülten néztem körül, hogy egyáltalán jól emlékeztem-e, hogy ide kellett-e jönnöm, és nem zavarom-e meg a beszélgetést... de a könyvtáros mosolyogva fogadott.
" - Gyere csak, jó helyre jöttél, már csak rád vártunk!"  
Azért ez enyhe túlzás volt, de jól esett, hogy Ági számon tart.  Itthon számon tartanak, mint a könyvtáros.  Már születésem előtt része voltam mindennek, ide tartozom.
Az állatorvost viszont még nem ismertem: lelkes, vidám embernek tűnt, ahogy mesélt a gyerekkori első madarászélményeiről, a nagymamájáról, aki főzőkanál nyeléből ügyeskedett mankót a sérült lábú kiskacsának...
A "madármentő" tulajdonképpen állatorvos, és a madarak gyógyítása valójában hobbi, amit évekig saját zsebből fizetett, mostanra egy alapítvány is létezik, de ez is csak félmegoldás. Valójában még igazi kórházuk sincs, csak néhány ketrec egy állatmenhely területén. Hiába kaptak területet a várostól a Sóstón, nem volt még miből röpdéket, épületeket felhúzni.
Pedig bőven lenne kiért, miért... mert a villanyvezetékek, mérgezések, sőt, lőtt sebek miatt is igen sok madár kerül hozzájuk. És csak 40 százalék gyógyul fel teljesen... Az életben maradó madarak közül is sok van, ami egész életére olyan sérülést szerez be, amitől már nem lehet visszaengedni a saját élőhelyére, mert képtelen lenne újra repülni és táplálkozni.
De a "madárvédő" kitart, és minden nehézség, szomorú eset és keszekusza jogszabályok ellenére is végzi a munkáját, ráadásul tanít is: nyári táborokat szervez, és iskolákba, könyvtárakba jár előadást tartani, gyerekekkel beszélgetni. Nem is egyedül: a mostani beszélgetésen épp egy kedves kis kabasólyom ült a kezén.   Egyike a vissza nem engedhető madaraknak: Egyik szárnya rövidebb a kelleténél, a farka pedig teljesen hiányzik, ráadásul epilepsziás. Nagyon szelíd madár, valószínűleg fióka korától illegálisan tartotta valaki, és amikor rájött, hogy epilepsziás, kidobta, mert beteg madárral nem lehet jól vadászni... azután jött a villanyvezeték vagy valami más, ami a szárnyát meg a farkát is elintézte.
De szelídsége minden viszontagság ellenére is megmaradt, nagyon békésen ült ott Tamás kezén, miközben ő magyarázott, számítógépen dolgozott. Ha nincs ekkora tömeg körülötte, akkor állítólag még barátkozósabb, kedveskedő teremtés, amit valahogy egy kisragadozóból ki se nézne az ember.
Így ültek ott ők ketten, Tamás és a kaba. Tamás pedig mesélt, a papagájról, akihez végre beszélt az addig minden terápia ellenére néma kislány, egy másik, műtés után szitkozódó papagájról, szelíd galambról, ami valaha iskolába kísérte, hollókról, de kutyákról is, hasonló szeretettel.
"Miért kell megmenteni a madarakat...?" Teszi fel a kérdést Tamás a gyerekelőadásain. Hamar jönnek rá a válaszok, hogy azért, mert a tápláléklánc részei, és szükség van rájuk. Mert az ember okozta a bajukat, és akkor szép tőlünk, ha legalább segítünk is nekik, amikor eltörik a szárnyuk, ha már mi ülünk az autóban, ami elüti őket, a mienk a villanyvezeték és mi tettük ki a mérgeket is a rágcsálók ellen. (Vagy legalábbis embertársaink).
Meg azért is, - mondták a gyerekek- ,mert szépek. És szeretjük őket.
De szerintem nem csak a gyerekek gondolkoznak így, sok felnőttnek is vannak hasonlóan romlatlan gondolatai (nem kell ehhez gyereknek lenni, sokmindenkiben van szeretet később is). Legfeljebb nem gondolnak bele, nem hallanak róla eleget, esetleg nem is tudnak a fehérvári madárkórház létezéséről.
Kedves erre járók! Nézzetek körül itt:


Mert létezik. És jól jön nekik minden segítség, akár csak egy esemény körbelinkelése is iwiwen. Vagy más önkéntes munka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése