2014. október 31., péntek

Mesemondás a világkörül - Ausztria :)




                                          (Bald kommt die Übersetzung auf Deutsch! :)



Még a budapesti Holnemvolt Fesztiválon ismertem meg Birgit Elizabeth Lehner osztrák mesemondót. Európai fellépőként kicsit közelebb állt az előadása a mi kultúránkhoz. Később pedig megtanultam tőle azt az igen hasznos apróságot, hogy barna hajú mesemondólány hosszú, piros ruhában jól mutat a színpadon! 

Lelkesen ismerősnek jelöltem facebookon is és igyekeztem figyelemmel követni a tevékenységét. Mivel úgy adódott, hogy a párom épp Bécsbe járt couch surfölni, idén októberben elkísértem és meglátogattuk Birgitet is. Amiről viszont fogalmunk se volt, hogy épp egy Erzähltheaterfestival (Mesemondó fesztivál) közepébe sikerül belecsöppennünk. Itt egy kis pinceszínház, a Theater Olé szervezte a rendezvényt, ahol helyi színészek, mesemondók és távoli országok művészei is felléptek. Mi két előadást csíptünk el, sajnos Birgitről épp lemaradtunk, helyette viszont a svájci Brigit Oplatka műsorát láthattuk. (!Figyelem! Hasonló női nevekben nem lesz hiány, a kedves osztrák mesemondó hölgyet Birgitnek, a kékszemű svájci lányt Brigitnek hívják)! :)  
No de vissza a svájci előadóhoz, Brigit Oplatkához : tőle egy egészen igazi, klasszikus mesemondó előadást hallhattunk. Volt egy szép ráhangoló bevezető meséje a mesékről általában, majd népmesék következtek. Nem használt hangszert, nem énekelt és nem voltak különleges eszközei, nem mozgatta meg semmivel a közönséget sem. Tényleg csak a történetek és az előadásmód erejével hatott, ez viszont nagyon jól ment neki: szép, széles gesztusai voltak, jól hallhatóan és érthetően beszélt (simán tudtam követni a német szöveget, először hallott mesénél is, pedig régen nem gyakoroltam a nyelvet). Egyetlen mesében használt csak tárgyakat, ami viszont gazdagította a műsort. Jelenségként is olyan  volt, amilyennek az ember elképzeli A mesemondót: nagy, kék szemek, félhosszú szőke haj és kicsit a Levente Péterék Égből pottyant meséiben viselt ruháira emlékeztető öltözet. (Aki még emlékszik gyerekkorából: amikor a gyerekek magukra néznek és csodálkoznak, hogy "Meseruha!" :))) A kedvenc mesém egyértelműen a Wali Dad ajándékai című indiai történet volt. 

Az előadás után azt terveztük, hogy hazamegyünk pihenni, de úgy megtetszett a fesztivál, hogy maradtunk meghallgatni még egy mesét. A szünetben Birgit összeismertetett két kedves bohóccal, akik piros orr bohócdoktorkodnak. Hirtelen rengeteget próbáltam beszélni, ami kilenc éve (?) nem használt német nyelvtudással nem volt egyszerű, de a párom sokat segített és Birgit meg a bohócok is nagyon kedvesek és türelmesek voltak velem. Az egyikük hirtelenében készített a számomra karton sütistányérkából egy névjegykártyát a színház és az ő elérhetőségével, arra az esetre, ha sikerül lefordíttatnom valamelyik mesekönyvemet németre. A színház igazgatója is nagyon kedves volt, sajnos a színház jelenlegi épületét el kell hagyniuk, de azt mondta, jövőre is biztosan lesz fesztivál. Ha újra megtanulok németül, talán még előadni is mehetek. Nagyon szuper lenne! Akár így, akár úgy, mindenképpen szívesen megyek jövőre is. 

A második előadás már inkább egy monodráma volt, mint klasszikus értelemben vett mesemondás. Az előadó egy tényleges, Traumvater című darabot adott elő, díszlettel, és nem saját magát játszotta, hanem szerepből beszélt végig. És mi volt a szerep? Egy madarászt játszott... A történetben igazi madárhangok is szerepeltek, ezen külön jól szórakoztam, hogy igyekeztem felismerni a német szövegen túl a madárdalokat is. A történet fonalát ezúttal sikerült elveszíteni, de a madarakat mind felismertem! 

A mesék után a pincehelyiségtől és a budapestinél lényegesen hűvösebb időjárástól csontig átfagyva, de füligérő szájjal igyekeztünk a szállásunk felé. A metró előtt még búcsúzkodtunk Birgittől, fogadkoztunk, hogy újra meglátogatjuk. Jó volna őt is megint mesélni hallani!

Nincs is olyan messze ez a Bécs, ahogyan gondolja az ember. (Busszal Szeged is négy, háromésfél óra Székesfehérvárról, ahonnan egyetemre jártam). Miért is ne járhatna át az ember Bécsbe is, néhány jó meséért? :)



2014. október 8., szerda

2014. október 5., vasárnap

Madármegfigyelő Napok 2014. Nadap, Dinnyés :)







"Persze, hogy szeretlek. Igazából szeretlek, akár a vörösbegy."




Bár már a harmadik tanévemet kezdtem meg Budapesten, a Magyar Madártani Egyesület oktatási munkatársaként, előtte pedig jópár évig Szegeden éltem az egyetemi éveim alatt, mindig örömmel jövök vissza a Fejér megyei madarászokhoz. 
Persze az időt se megállítani, se visszafordítani nem lehet, sok régi ismerősöm sodródott már el így-úgy a csoporttól, és hiába keresem őket az új arcok tömegében. Már a "tábor" sem ott van, ahol kamaszkoromban. Úgy jártam, mint a mesék hőse, aki Tündérországból hazaérkezve kap észbe, hogy amíg ő távol volt, otthon sok-sok év telt el, nem áll már a ház ahol lakott, rokonai, barátai rég eltűntek, őt magát szinte senki se ismeri. 
De valami mégis megmaradt, amiért érdemes újra és újra visszajönni: hiszen itt még mindig rengeteget tanulhatok. Meg azért csak maradt néhány ismerős, az újakat pedig nosza, meg kell ismerni! 



boglárka lepke
A Bukor Zoli által szervezett kirándulásokat, programokat például azért szeretem, mert ezeknek is megvan az egészen sajátos hangulata. Fenyvesi Lacit, a Dinnyési Fertőről talán lényegesen többen ismerik, és többször hallgatták, ahogy végtelen szeretettel beszél a gyerekekhez madarakról, meg a Fertőről. Zolinál hiányzik a nagy kulissza, a Fertő, viszont ott van helyette az a kedves közeg, amit a családja állandó jelenléte teremt. Nem véletlenül szervezi ő évről évre a nadapi túrát, ahol akár kisgyerekek tempójához is igazodhat a kirándulás. Idén ugyan a borongós idő miatt a kisgyerekes családok valószínűleg nem merték bevállalni a sétát, helyettük elkísért bennünket Zoli elsős egyetemista lányának biológus hallgató lánycsapata. A lányzók talán épp növényrendszertannal,
imádkozó sáska, barátainak csak ájtatos manó
határozással küzdhetnek a suliban, mert a madarak figyelése, számlálása és hallgatása közepette hosszasan lecövekeltek egy-egy növénynél is, lázasan tanulmányozva a leveleit, hogy osztott-e vagy szeldelt, meg fogazott-e a levélszéle. Még kedvet is csináltak nekem, hogy újra elővegyem a jegyzeteim, jó móka volt beazonosítgatni a virágokat is velük. Valahol hallottam azt a közhelyet, hogy ha népszerű filmet akarsz forgatni, tegyél bele egy gyereket és egy kutyát: a túra ezt is maximálisan teljesítette, Zoli kisebbik lányának és jókora, Mili névre hallgató kutyájuknak részvételével, akik hol a csoport előtt, hol mögötte loholtak. Zoli amellett, hogy mindenkit hagyott a maga érdkelődésének megfelelően a saját feje után menni (a lányok ugye elmerültek a levelek vizsgálatában, a két "kicsi" a kutyával pedig főleg szaladgált), azért rendületlenül számlálta a madarakat és el is magyarázta a lányoknak meg nekem, hogy melyik hang milyen madáré, néhány gombát és növényt is megtanított. Lelkesen betársultam a dr. Babulka Péternél meg Dénes Andreától szerzett vadnövénygasztronómiai tudásommal és kóstoltattam a társasággal némi turbolytát és vérfüvet. Előbbit lényegesen jelentősebb sikerrel. Amikor rábukkantunk némi kökényre, a szüret után a tőkéken maradt szőlőre és dióra, végérvényesen sikerült gasztronómiai túrába fulladnia a kirándulásnak. Emellett persze hallottunk meggyvágót, kenderikét, rengeteg mezei verebet, fekete harkályt, zöld küllőt... a végére pedig egy gébicset is tartogatott számunkra a jósorsunk. 



barkós cinege
A kirándulástól fellelkesedve másnap a dinnyési madárgyűrűzésre is kilátogattam, a párommal együtt. Gábor életében másodszor foghatott a kezébe madarat, szerencséjére épp azt a furcsa barátposzátát ereszthette szabadon gyűrűzés után, aminek különös módon eltolódott egymástól a két csőrkávája. Szegény madár így keresztcsőrűre jobban emlékeztet, mint barátposzátára, de a gyűrűző szerint teljesen jó húsban volt, így mégis elboldogul valahogy a természetben. Számomra nagy élmény volt a fülemülesitke is, ami Fenyvesi Laci szerint "a legek madara": például a poszátafélék közül az ő dala a legszebb, ő a legkisebb és az ő tolla a legpuhább. Lelkes vállalkozók orcáját meg is simogatta a madárral.  A kékcinegéről már eddig is tudtam, hogy bár erdei madár, szereti a nádszálakba rejtőző légylárvákat, de azt nem, hogy az állomány jelentősebb része telel a nádasokban, mint ahány az etetőre jön télen. A nádgubacs légy ugyanis a nád hajtáscsúcsába teszi a petéjét, ami egy speciális anyagot választ ki, ettől megvastagszik a nád. De a kékcinege ellen még ez sem védi meg: a madár hegyes kis csőrével könnyen hozzájut a fehérjedús táplálékhoz, amire télen nagy szüksége is van. 
A széncinege - ahogy ezt Koleszár Balázs elmondta- hozzá hasonlóan leleményes jószág: megfigyelték, hogy a cigarettacsikkek belsejéből kiszedte a dohányt: ezt beleépítve a fészkébe védekezett a tolltetvek ellen. 
szorgalmas munka a gyűrűzőasztalnál
Jópár vörösbegyet is sikerült fogni, amely a kertészek (és az angolok) kedves madara. Valaha a vaddisznókat követte, ahogy az avart turkálták, az élelmes kis madár összeszedte a kukacokat, amik előkerültek a talajból. Ma ugyanígy követi a kertészkedő embert: ez a jelent szerepel egyébként Frances Hodgson Burnett A titkos kert című könyvében, amiből a bejegyzés elején lévő idézet származik. 

A nádas leglátványosabb énekesmadara viszont vitathatatlanul a barkós cinege: jókora csapat repült be a hálóba belőlük. Ezek a szépséges madarak mindig csapatosan, a csapatban pedig a párjukkal együtt repülnek. Erre utal a latin nevük jelentése is. Csak a nevükben cinegék, valójában semmi közük a fentebb említett kék- és széncinegéhez. Legközelebbi rokonaikat Afrikában kell keresni, a papagájcsőrű cinegék között. 

Nagy csapat seregély is repült a nádas felett, őszinte sajnálatomra nem akadtak bele a hálóba, pedig igencsak szerettem volna besegíteni a madárszedésben: csakhogy nem volt annyi madár, hogy igazán szükség lett volna még két segítő kézre. Bár a nádasba azért bevittek a csónakon, sajnos üres volt a háló, mire odaértünk. Pedig nagyon rámférne már némi madárszedés. Fájdalomdíjul a párommal nézelődtünk kicsit a toronyból, és sétáltunk egyet a környéken: láttunk is néhány kócsagot, füzikét és meggyvágót is. 


Mire visszaértünk a sétából, a többiek fogtak egy szép énekesrigót. Ezzel a pöttyös mellénykéjű madárral búcsúzott tőlünk az idei Madármegfigyelő Napok.