fent az Isten, lent az ember
jéjé, holá, jéjé
az Isten: Isten,
az ember: ember,
egyik is, másik is úr a maga honában
egyik is, másik is ura otthonának."
(afrikai mítosz)
Egy szép és komoly játék. Ez jut eszembe, ha Sándor Anna foglalkozásaira gondolok amit Boldizsár Ildikó Metamorphoses Meseterápiás Módszerét alkalmazva tart.
Legendákat, teremtéstörténeteket hallgatunk, utazásokat teszünk messzi földre és saját magunkba. Annának nagyon szép hangja van, szépen is mesél: Kalevalát, vagy éppen afrikai mítoszokat. Vele együtt teremtjük a világot, az embert. A saját világunkat is: megkeressük, hogy melyik jelenet fog meg a mesében, van ránk hatással, milyen érzelmek, illatok vannak jelen a mese számunkra fontos részében. Elgondolkozhatunk rajta, hogy milyen teremtő erőt használunk az életünkben, a tüzet, a földet, a vizet vagy éppen valami egészen mást, ami a munkánkból adódik.
Azt hiszem, az ember bármit olvas, hallgat, hajlamos benne választ keresni az őt foglalkoztató kérdésekre. Volt egyszer egy jóbarátom, akivel mindig előre megbeszéltük, hogy milyen könyvet olvassunk el (két különböző városban, de egyszerre), majd hajnalokig vitatkoztunk interneten a szereplőkről meg a cselekményről. Magunk sem gondoltunk bele, hogy milyen önismerethez segítettük hozzá egymást vagy árultunk el magunkból dolgokat. Ilyesmi ez a "meseterápia" is, és nincs is ezzel semmi baj. Persze sem a barátok meglétét, sem a pszichológushoz járást nem pótolja, ha az ember egy ilyen nyilvános körbe jár el. Ez inkább egy magányos belső utazás, mert ha ki is mondjuk, hogy ki hol látja magát a mesében, nem firtatjuk, hogy mi az a valós életben meglévő problémája, amiért ezt a képet választotta. (Sőt, még ennyit sem kell kimondani, ha valaki ezt sem szeretné a többiek tudomására hozni). De már ezzel is izgalmas élményekben lehet részünk, hasznos megállapításokra juthatunk saját magunkkal kapcsolatban.
A gyógynövénytáborok is eszembe jutnak, ahol azt tanultuk, hogy semmiképpen ne hagyja el az ember a fontos gyógyszereit, de ha csak egy picit meg van fázva, akkor nyugodtan teázgathat azért. Na ilyen gyógynövénytea is ez a foglalkozás, hogy aki nem komolyan depressziós, csak picit elveszett a világban, esetleg ki akar szakadni a hétköznapokból és segítséget szeretne kapni, hogy tudjon önmagára is figyelni, az miért ne járhatna mesekörbe. (Úgy is tűnik nekem, hogy egyre több mesekör, "női kör" jelenik meg. Alighanem sok a magányos, útkereső ember, ezért is kellenek a mesék).
De elmesélem a tegnapi találkozásomat egy különös lánnyal: azt a feladatot kaptuk Annától, hogy az asztalon lévő kupacból válasszunk egy képet. Hevert ott mindenféle ember fotója, öreg, fiatal, gyereké is. Olyat kellett keresni, aki szimpatikus és megfog valamiért. Ahogy ránéztem az asztalra, azonnal megláttam egy, az internetről már számomra régtől ismerős képet, egy zöld szemű, űzött tekintetű, de gyönyörű, sötét bőrű lányét. A ruhája kicsit hasonlított az indiai táncosok ruháihoz, bár utóbb kiderült, hogy a lány eredetileg burmai. Meghallgattunk egy afrikai mesét az ember majd a lélek születéséről, majd mi is lelket leheltünk a fotón lévő alakba. Elgondolkoztunk rajta, ki ő, mi ő, milyen anyagból teremtenénk meg és milyen kérdést tennénk fel neki, ha lehetne.
Néztem a lány szakadozott, kopott, piros ruháját, sötét bőrét, különös szemét és arra jutottam, hogy ő földből van. A föld számomra alaktalan, durva valami. Formátlan, súlyos és még sok szenvedést tartalmazó életet képzeltem a lánynak.
Akkor a kérdést kellett feltenni az általunk választott, teremtett alaknak: engem leginkább az foglalkoztatott, hogy vajon kihez ment feleségül? De aligha választott jól, talán nem is választhatott ő maga, hanem a szülei tették helyette. Hanem azért késő öregkorában talán megtalálta a nyugalmat és a boldogságot, mondjuk valamilyen kézműves tevékenység vagy kerti munka által. Ahogy a föld is mindig képes megújulni, úgy ő is képes erre.
Végül Anna arra kért bennünket, hogy behunyt szemmel képzeljük magunk elé ezt az embert, és gondoljuk el, hogy a kezében ajándékot nyújt felénk: egy maréknyit abból az anyagból, amiből teremtettük. Egy marék földet kaptam, felruházva a tulajdonsággal, amit gondoltam erről: a szenvedésekkel teli, de végül boldogságot és megnyugvást hozó élettel. Elfogadtam az ajándékot.
Aki kedvet kapott hasonló játékhoz a fantáziával, mesékkel és önmagával, annak pedig:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése