Nagyanyám egyszer gondterhelt arccal jött át hozzánk: "A szomszédasszony azt mondja, kutya van a kertben!" Rövid beszélgetés után kiderült, a szomszédasszony valahol valamit hallott a földikutyáról, a két öreglány pedig minden szegény vakondtúrást ezzel gyanúsított otthon, hogy biztosan "kutya". Sajnos nincs olyan sok ebből a helyes kis állatból, hogy mindenki csak úgy megfigyelhesse a maga portáján, de ahol még akad, ott érdemes védeni.
A földikutya nem egyetlen faj, hanem egy Európában kialakult rágcsáló alcsalád, amihez számos faj tartozik. Első ránézésre (sőt, esetleg másodikra és harmadikra is) a fajok nem könnyen megkülönböztethetőek. Ahogy Csorba Gábor elmondta a Madártani Egyesület Emlősvédelmi Szakosztályának előadásán, a föld alatt való élet nem az, ami túl nagy változatosságra adna lehetőséget egy-egy élőlénynek: nem pompázhat nagy, lobogó fülekkel, lompos farokkal, mert nem éri meg. Sőt, a földikutyának szeme is alig van: tulajdonképpen van szeme, de vastag bőr takarja és egyáltalán nem látszik. Valamire mégis használja: fényt képes vele érzékelni, a bioritmus szabályozásában játszik szerepet.
Kommunikálni viszont a talpával és a fejével szokott: a talpával rezgéseket érzékel, a fejét pedig a járat falához ütögeti, így tartja a kapcsolatot a többi földikutyával. Hatalmas járatrendszerben él, (egy-egy állat járata 100 méternél hosszabb is lehet), melyet a fogával ás ki. Ezt segíti, hogy az ajkait össze tudja zárni a fogai mögött, így nem kerül a föld a szájába. Nem túlságosan szociális lény, tartós párkapcsolata sincs: szaporodási időszakban a hím és a nőstény egy időre összenyitják a föld alatti járataikat, aztán a hév elmúltával lezárják.
A fiatal földikutyák nagyjából egy hónapos korukban önállósodnak, a kutatóknak egyszer sikerült megfigyelniük egy alkalommal, hogy egy nőstény földikutya nagy járatában, a fűvel bélelt oldalsó üregből, (feltételezett szülő- és gyerekszobából) egy kisebb járat vezetett el: így indulnak el az önálló élet felé a fiatal földikutyák. Ugyanerre lehet következtetni, ha egy nőstény állat túrásai körül kisebb túrások jelennek meg.
Táplálkozására nézve a földikutya vegán: kizárólag növényi táplálékot fogyaszt, hagymát, krumplit, lucernát, vagy vadon növő növények gyökereit. Ezekből télire ízléses kamrákat készít magának, egyforma méretűre vágott tarackokból, hagymákból. Bár előfordul, hogy a vakond használja a földikutya járatait, de nincs közöttük táplálékkonkurencia, mivel a vakond rovarevő.
Védelemre pedig azért szorulnak, mert korábbi téves elképzelések azt valószínűsítették, hogy a földikutya mint olyan egyetlen állatfaj, ehelyett sok faj apró populációiról van szó. Így ha egy-egy élőhelyet nem védünk, nem egy viszonylag nagy területen elterjedt, gyakori állat egy-egy populációja, hanem akár rögtön egy teljes faj pusztulhat ki. Nem tudnak megélni a szikesedő és a vízzel időszakosan elöntött területeken sem, az egyes fajoknak más-más klimatikus igényeik is vannak. A címben emlegetett magyar földikutya például a Kárpát-medence legmelegebb részeit szereti. A földikutya nem túl szapora állat, évente egyszer, egy-két kölyköt hoz a világra egy nőstény, ez is növeli a veszélyeztetettségét, illetve fontos prédaállata (lehetne) a sasoknak, baglyoknak, emlősöknek is.
Sajnos az általuk preferált, magyarországi élőhelyek jó része olyan területre esik, ahol az ember lőteret, napelem-parkot vagy bevásárlóközpontot akar létrehozni. Holott "viszonylag egyszerű feladat megmenteni a földikutyát, csak békén kell hagyni". Valószínűleg igaz ez sok más élőlényre is.
Remélem sikerült eljutnunk idáig, addig is hajrá földikutyák és hajrá Emlősvédelmi Szakosztály !
A Magyar Madártani Egyesület Budapesti Helyi Csoportja havonta tart izgalmas előadásokat a Természettudományi múzeumban, ezek egyikén hangzott el a fenti előadás, amiről beszámoltam nektek.
Még több földikutya pedig itt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése